Indul a Dakar 2009


január 2. 2009. 22:30

A magyar csapatok is készen állnak
Január 3-án egy év kihagyása után újra rajtol a sivatagi show, ezúttal azonban Dél-Amerika ad otthont a Dakar Rallynak. Részletes bemutató következik
 
hirdetés

Argentína - Chile 2009



Az idei útvonal nem Párizsból indul, és a végcél sem a névadó, Dakar. A tavalyi, terrorfenyegetés miatt elhalasztott verseny idén Dél-Amerikába költözött; legalább annyira változatos, szemet gyönyörködtető, és kihívásokkal teli helyszíneken száguldozhatnak a versenyzők, mint ahogy azt korábban már megszokhattuk. Az alábbi rövid ismertetőben bemutatjuk a verseny helyszíneit, és útvonaláról egy részletesebb ismertetőt is közlünk.

A Dél-Amerikai kontinens telis-tele van izgalmas helyszínekkel. Ezúttal nemcsak a profik, de az amatőr versenyzők is jobban érvényesülhetnek majd, hiszen a helyszínek nyílt, korlátlan terepviszonyai mindenkinek egyenlő esélyt biztosítanak. A közel 6000 km-es versenytáv alatt számos csodálatos, kihívásokkal teli helyszínen száguldanak majd keresztül a versenyzők, amelynek végén bárki elsőként célba juthat. A versenytáv végére biztosan nagyon sokan lesznek, akik feladni kényszerülnek a versenyt, a győztes pedig bizakodóan sóhajthat majd fel a jövőre nézve.

 

Az útvonal



Argentína

Chile

A részletes útvonal

 





hirdetés


Kiemelt cikkünk

Subaru Outback 2.0D Comfort - Teszt

május 7. 2012.
Az Outback műszaki kifinomultsága miatt dicsérhető, így aki a szolgáltatásbeli hiányosságokat elfogadja, ár-érték arányban biztosan a legjobbat kapja

0 hozzászólás

Szavazás

Melyik autó gyorsul a legjobban?
 
Pagani Zonda
Koenigsegg Agera R
Tesla S
Trabant a szakadékban